QOTW #2

Halihó emberek!

Késve ugyan, de kaptok egy kérdést erre a hétre is:

Mi számít fontosnak az életünkben? 

Karácsony táján, jó is erről elgondolkodni, mert nem tudom ti hogy vagytok vele, de én minden évben küzdök azzal, hogy ne fulladjak bele a giccsbe és az anyagi dolgokba, amiket kívülről ilyenkor a világ az arcomba nyom. Nálam ez nem segíti a pihenést, az biztos.

Erre a kérdésre mindig úgy keresem a választ, hogy elkezdem kibontani az életemet, majd szétszedni, és félrerakni azokat a dolgokat, amiket tulajdonképpen nem tartok fontosnak, így egész kevés dolog marad, és a végén már semmit sem tudok kidobni.
Az osztállyal tavasszal részt vettünk egy csapatépítő hétvégén, ahol az egyik feladatban a szervezők 10 db kis cédulát adtak mindenkinek, és megkérték, hogy írjuk rá azt a tíz dolgot amit a legfontosabbnak tartunk az életben. Mikor mindenki végzett ezzel, mondták, hogy első körben dobjuk el azt, ami a legkevésbé fontos, és így tovább, míg három nem marad. Miután három maradt, még mindig ki kellett dobnunk egyet, viszont az már nem volt könnyű feladat. A két megmaradt cetlit is sorba kellett tennünk, az elsőt zsebre vágtuk, a másodikat pedig odaadtuk egy társunknak, akiről úgy gondoltuk, hogy neki  ez szintén fontos lehetne.
Egészen addig nem is tudtam mit gondoljak ezekről, vagy merjek-e egyáltalán gondolni ilyen nagy dolgokra. Azóta is egyetértek azzal amit azokra a cetlikre írtam, hiába hogy hirtelen jött feladat volt. Mindenkinek más és más illetve tulajdonképpen mégis ugyanaz a fontos. Érdemes valami hasonló feladatot magunk elé állítani, és megnézni néha-néha mi is van odabent.

Kívánom, hogy találjátok meg azt amit ünnepek táján meg kell találni :)

C.





Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések